Sziasztok!
A mai napon ismét egy pc játékkal, illetve annak a bemutatójával szolgálok nektek. Tesztünk alanya nem más mint a Ubisoft által kiadott bérgyilkos széria első epizódja (aki itt most Hitman kollégára gondol az csalódni fog), az Assassin's Creed lesz. Nekem egy kellemes meglepetés volt már annak idején is a játék, és most, hogy újra elővettem és telepítettem ismét kellemes órákat töltöttem a monitor előtt. Nem mondom, hogy minden idők legjobb játéka, mert nem az, de kellemes kikapcsolódást nyújthat egy fárasztó munkanap után. Olvassátok hát
Assassin’s Creed
A középkori szabadság, és egy gyilkos élete, avagy a kardok korának GTA-ja. Ha ez nem is mind igaz, azért a Ubisoft akciójátéka megéri az árát és lentebb ki is fejtem pontosan miért.
A sötétség kora
A játék történetének főszereplője Desmond Miles akit ismeretlen okból elrabolnak a játék legelején és egy laborba viszik. Itt mindjárt meg is tudjuk, hogy komolyabb célja van szabadságunk elorzásának, de hogy pontosan micsoda azt nem akarják elárulni. Ellenben egy furcsa oltárszerű asztalra fektetnek minket amit Anymusnak hívnak és nem másra ad lehetőséget, mint a génjeinkben tárolt emlékeket tudja kivetíteni, illetve aktíválni.
Elsőre furcsának tűnő kezdet elég érdekes talajt ad a játéknak, ugyanis egyik ősünk, Altair emlékére fáj fogvatartóink foga, hogy miért, azt nem spoilerezném el (ha lehet spoilernek nevezni, egy közel 8 éves játék történetét, de hátha van valaki aki ezek után akar belekezdeni). A játék tulajdonképpen az elejétől a végéig kezünkben hagyja karakterünk irányítását, így a beszélgetések alatt is mászkálhatunk vele, illetve mind a jelenben, mind pedig a „múltban” a mi akaratunk szerint cselekszik Desmond, vagy éppen Altair.
Kicsit fájó egyébként, hogy Desmondról a világon semmi nem derül ki a játék folyamán, csak hogy az Altair nevű bérgyilkos leszármazottja, így alkalmas rá, hogy DNS-éből kiolvassák a megfelelő emlékképeket.
A bérgyilkos
A játék legnagyobb részét az anymusban fogjuk eltölteni, tehát a keresztes háborúk idejében kell bizonyítanunk, a nem éppen barátságos eszközökkel térítő templomosok ellen. Azzal kapcsolatosan, hogy hősünk milyen vallású is tulajdonképpen semmilyen információt nem kapunk, de erre nincs is szükség, ugyanis a történet sokkal inkább a mitikus vonalat meséli el, sem mint a valós történelmi eseményeket. Igaz vannak ténylegesen élt szereplők is a játékban, de nem a történelmi tetteikre van kihegyezve sokkal inkább az összeesküvés elméletekre.
Tehát mi belecsöppenünk a keresztesek és az ősi assassinok rendjének háborújába. Már kezdésből teljes körű tagjai vagyunk rendünknek és profi bérgyilkosként bizony komoly dolgokra vagyunk hivatottak, azonban egy szabály megszegése miatt, elveszítjük rangunkat és újra bizonyítanunk kell rátermettségünket.
Világunk harca
A játék maga egy akció játék ami legjobban a Prince of Persia harcaira alapoz, azonban lép egy merészet és egy sandbox szerű szabad világot tár elénk. A kezdeti városunk a bérgyilkosok fővárosa szabadon bejárható és felfedezhető. Megtanulhatjuk az alapokat, úgy mint a célpontok kijelölése harcban, fegyverek használata, illetve a különböző támadások és ellentámadások. Fegyverzetünk a játék elejétől kezdve halálos, de a történet folyamán bővül majd a repertoár, így használhatunk majd kardot, tőrt és dobókéseket is. A legegzotikusabb gyilkoló eszközünk azonban a bal alkarvédőnk melybe egy pengét rejtettek rendünk mesterei, és ezt előre kitolva tudunk látványos kivégzéseket véghez vinni. Nem kell megijedni, az irányítás rendkívül egyszerű. Tulajdonképpen nyolc gombbal irányítható amibe már beleszámoltam az egeret és a WASD-t is ami a konzolos átíratból fakadóan elég kézenfekvő, de helyenként a kamera mozgása miatt bizony nem egészen úgy alakulnak a dolgok mint azt elvárnánk, de erről majd később.
Mindig lesz egy feladatunk és azt hiszem nem árulok el nagy titkot ha megsúgom, valakinek a likvidálása lesz a fő profilunk. Ehhez egyébként egy elég nagy világ nyílik meg folyamatosan, mégpedig városok formájában. Konkrétan négy nagy település lesz elérhető (Acre, Jerusalem, Damascus és a kezdő terület Masyaf ) és az azokat összekötő, tulajdonképpeni senki földje. Célunk elérésehez el kell jutnunk a megfelelő városba és ott a lehető legtöbb információt kell megtudnunk áldozatunkról, hogy véghez vihessük feladatunkat. Mikor először érünk egy településre akkor annak térképe még nem látható, ahhoz, hogy megnyíljon a terület bizonyos magaslatokra kell feljutnunk és onnan kell körbetekintenünk. A fal és torony mászás nagyon élvezetes lett és hangulatos, ahogy Pókembert megszégyenítő módon futunk fel a legkisebb kiszögelléseket használva, tulajdonképpen csak pár gomb lenyomásával.
Miután a térkép felfedte a lehetőségeket tulajdonképpen elengedi a kezünket és szabadon dönthetünk arról, hogy mit teszünk. A bérgyilkosok helyi házát felkeresve kaphatunk tippeket, hogy miként juthatunk az információk birtokába amik szükségesek a feladathoz. Választhatunk, hogy egy beszélgetést hallgatunk ki, ellopunk egy iratot vagy térképet, vagy éppen megfenyítünk valakit, hogy a megfelelő információkhoz jussunk. Véleményem szerint érdemes az összeset megtenni minden gyilkosság előtt, bár igaz, hogy kevesebb infoval is megoldható a feladat, ezzel elveszítjük a játék legélvezetesbb részét a szabadságát. A helybélieket is megsegíthetjük merthogy a helyi erők vegzálják őket rendszeresen, így szétcsaphatunk az agresszív katonák között, amit a civilek igyekeznek meghálálni a későbbiekben, és a minket üldöző katonákat lassítják a továbbiakban.
Ha megfelelő információ birtokába jutottunk és már nincs kedvünk vagy lehetőségünk több szerencsétlen megmentésére, akkor a helyi céh házba visszatérve megkezdhetjük fő feladatunkat, hogy eltegyük láb alól a megfelelő célpontot. Hogy bizonyítani tudjuk célpontunk túlvilágra küldését, mindig kapunk egy fehér galambtollat amit áldozatunk vérével kell vörösre festenünk. Jópofa elgondolás, habár mivel a város nagy embereiről van szó, azért elég nyilvánvaló ha sikerrel járunk. A célpontok változatosak és ha likvidáljuk őket akkor üldözőinket lerázva (ne legyenek kétségeitek lesznek bőven katonák) visszatérhetünk rendünk helyi házába, hogy a továbbiakról tájékoztatást kapjunk.
Vadonban, szabadon
Említettem, hogy négy nagyobb város lesz vadászterületünk, de az azokat összekötő terület is bejárható, nem is akármilyen módon: lóháton. Ezek a területek általában lakottak és kisebb falvakba futhatunk, illetve itt sem leszünk egészen biztonságban, ugyanis a helyi erők harcosai bizony itt is képviseltetik magukat. A szabadban való lovaglás mellett itt is vannak kilátók és őrtornyok, valamint zászlók amiket gyűjtögethetünk. A tárgy gyűjtögetésnek elég nagy divatja a mai játékokban, így az AC-ből sem maradhatott ki ez a „móka”. Itt különböző zászlókat gyűjthetünk, amik a három város uralkodójához tartoznak. Eleinte jó dolognak tűnt például Masyaf tetőit és kis sikátorait átkutatni az elrejtett 20 zászlóért, de mikor Jeruzsálembe ruccantam ki és megláttam, hogy itt bizony 100 lobogó van elrejtve akkor egy halk „anyád keresi meg mindet” megjegyzéssel nyugtáztam a dolgot. Aki szereti az ilyesmit azok felkutathatják őket, amit fontos megjegyeznem, hogy a városok kerületekre vannak osztva, amik folyamatosan nyílnak majd meg, így érdemes a végén majd egyszerre levadászni a zászlókat. Persze minek is beszélek itt bele, hiszen én nem kerestem meg őket. Amibe belefutottam azt felszedtem, de nem állt szándékomban sok órát kutakodni, vagy Youtube videót nézni hozzá.
Ugyanilyen gyűjtögetés a keresztes lovagok levadászása is. Elsőre talán furán hangozhat, de vannak bizonyos helyeken posztoló páncélos lovagok, akikből fix mennyiségű van ellentétben a közkatonákkal. Ha megtaláljuk és likvidáljuk az összes templomost, vagy zászlót, akkor a DNS láncunkon valamivel több információ lesz elérhető, de ezek nem nélkülözhetetlenek a játék szempontjából.
Színes-szagos
A játék nagyon szép. A mellékelt képeken remélem látszik, de mozgásban még jobban bele lehet veszni a végtelennek tűnő városokba. Valóban befuthatunk minden kis sikátorba, vagy megmászhatunk majd minden épületet. Az ellenfelek ugyan ismétlődnek, de mivel az animációk és akciók nagyon pörgősek és kidolgozottak, így ezek nem lesznek zavaróak és ha már a harcoknál tartunk ezek a legélvezetesebb részei a játéknak. Biztos lesz olyan aki inkább a Splinter Cell vagy Hitman típusú lopakodásra számít majd, ők csalódni fognak, de én élveztem a küzdelmeket, pláne ha sikerült jól koreografált akciókat összehozni.
A hangok rendben vannak, habár egy-két szinkron elég unott, vagy a monológok közbeni mozgás zavaró, de ezek nem mindig jönnek át. A hangulatot megfelelően támogatja az aláfestő zene, így mindig gyorsan fel tudjuk majd venni újra a játék ritmusát.
Árnyak a tetőkön
A fentieket olvasva remélem érződik, hogy én élveztem a játékot, annak szabadságát és harcait, de nem mehetünk el szó nélkül ezek hibái mellett sem. Sajnos mint már említettem egy konzolátíratról beszélhetünk, ami megfigyelhető az irányításban és helyenként a játékmenetben is. Előbbinél nagyon fontos, hogy a kamera olykor lemarad, vagy támadásaink a célpont választás miatt nem arra mennek akit mi ütni akartunk. A gond akkor szokott látványossá válni, ha falakon futunk és nem abba az irányba ugrik, vagy fordul Altair amerre mi azt szeretnénk, és emiatt utolérnek minket, vagy egyszerűen a mélybe zuhanunk ami a halál nem túl kellemes érzését is okozhatja. Ajánlott kontrollerrel játszani, így ezek a gondok minimálisra szoríthatóak, de mivel nekem nem áll kézre a gamepados irányítás így maradtam a régi PC-s változatnál.
Utóbbi nem csak a konzolkora jellemző, de meg kell említenem, hogy a játék ÖSSZESSÉGÉBEN véve nagyon repetitív. El kell mennünk A-ból B-be és ott valamilyen szokásos módon meg kell szerezni az infót, utána pedig le kell ölni a célpontot. Közben persze mozoghatunk szabadon, és verekedhetünk kedvünkre a végtelen mennyiségű katonával, azonban ezért nem kapunk semmit, így ami eleinte élvezetes később bizony kellemetlenné a végén pedig egyenesen idegesítővé válhat (pl mikor már leöltél húsz katonát pont arra jön még egy őrjárat és azokkal is végezned kell, vagy futhatsz is persze...).
A történettel nincs probléma, habár Oscart nem fog kapni, azért látszik rajta, hogy gondolkodtak rajta. Fordulatok is épp úgy lesznek, mint egyszerű klisék, de erre nem hiszem, hogy panaszkodhatunk. Talán csak annyi, hogy a fejezetek között ki kell szállni az anymusból és Desmondot irányítani nem egy nagy móka. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem tud egy lépést sem futni, vagy hiába tudunk fel-alá mászkálni, azért ugyanúgy végig kell hallgatni a fogvatartónk mondókáját. Tudom, hogy ezek kellenek a történethez, de akkor lehetett volna érdekesebbre faragni ezeket, vagy legalább addig lekötni a karaktert, hogy ne a mozgással szórakoztassuk magunkat.
Kardos GTA?
Azt kell, hogy mondjam a játék nem lett tökéletes. A kor választása és a városok kidolgozottsága nagyon rendben van, ahogy a küzdelmek is szépen koreografáltak épp úgy mint minden akció, de mindig van valami ami megszakítja a folyamatos élmény orgiát. Itt egy irányítási hiba, ott egy Anymusból való kimászás, vagy éppen az újdonság hiánya egyes gyilkosságok előtt. A szabadság még nem akkora mint egy GTA-ban, de jó úton haladunk, és azt hiszem a világa talán még jobb is mint napjaink nyújtotta hangulat.
Ezek ellenére én azt mondom a játék megéri az árát hiszen most már 1500 forintért beszerezhető és egy alapvetően élvezetes darabhoz van szerencsénk. Senki nem fog meglepődni azon, hogy az Ubisoftnak bejött a program, így folytatásokat is kapott. Most már elmondhatjuk, hogy egész brand nőtt ki belőle, szóval ennyi ember nem tévedhet. A későbbi részekről is remélem tudok majd írni, de addig is mindenkinek ajánlani tudom Desmond és Altair kalandjait.
Grafika: 90%
Hang/Zene: 80%
Játékélmény: 80%
Összesen: 82%
